8 perc, amin a 2016-os éved múlik?

8 perc, amin a 2016-os éved múlik?

8 perc, amin a 2016-os éved múlik?

Létezik 8 rendkívül értékes perc az életünkben, ami mellet az emberek döntő többsége minden egyes nap elmegy.

Azon kevesek, akik tudják melyik ez a sorsfordító, mindent megváltoztató 8 perc, ritkán tudják az ebben rejlő, elemi, feltöltő erőt segítségül hívni. Ennek oka egy nagyon trükkös akadály az elménkben. Ha ezt felismered, a megoldás is ugyanolyan egyszerű lesz. Elegendő lesz csupán erre az egy dologra emlékezned 2016-ban és minden sokkal egyszerűbb lesz a számodra.

 

“Egy porszem világot jelent,

És egy szál vadvirág az eget,

Fogd fel tenyeredben a végtelent,

S egy pillanatban élj évezredet.”

William Blake

 

Kövesd a Következő RESEL szabályt és nem csak a meditációd, a meditációhoz való hozzáállásod fog megváltozni, de a nehézségekkel is sokkal könnyebben fogsz megbirkózni a  2016-os évben. Sőt! Sok lehetőséget, ami mellett elmentél eddig, fel fogsz ismerni és kihasználni.

 

1. Melyik ez a mindent megváltoztató 8 perc?

A válasz egyszerű. Bármelyik 8 perc lehet ez, csak meg kell találnod a nap folyamán, a lényeg, hogy ez a 8 perc bármikor lehet (persze a legjobb reggel és/vagy este).

Naponta 8 perc elegendő, amikor nem csinálsz semmit. Nem eszel, nem facebookozol, nem olvasol, nem tervezel, nem aggódsz, nem bosszankodsz, nem lelkesedsz, nem nézel TV-t, nem szórakozol, nem munkálkodsz, egyáltalán nem csinálsz semmit. Természetesen levegőt vehetsz, sőt, a lélegzésre való figyelés segíthet, hogy eltávolodjunk ettől a folyamatos csinálástól, gondolkodástól, az elménk folyamatos mozgásától. Tehát elménk csöndes állapotát kell megtalálnunk minden nap 8 percre. A kulcsszó: RENDSZERESSÉG.

2. Tényleg elég naponta 8 perc?

Nem szükséges ennél több, nem kell ezzel hosszú időt eltöltened. A kulcsszó: EGYSZERŰSÉG. Ha több időt akarsz erre rászánni, akkor felmerül annak a veszélye, hogy túl macerásnak gondolod, ezért inkább kihagyod, ‘ááááá erre nincs idő’. De 8 percre minden nap van időd igaz? Nem mész el otthonról, hogy nem mosol fogat, hogy nem öltözöl fel, hogy nem mosakszol. Ezekre mindig van időnk. Így 8 percet mindig találunk. Sőt! Ha ráérzel az ízére, akkor naponta rengeteg 8 percet fogsz találni: buszon, séta közben, várakozáskor, bármilyen üres időben, amikor valamire nem kell intenzíven figyelned. Ilyenkor próbáld szemlélni az elmédet 8 percig, hogy feltöltődj, ne terheld magad a sokasodó feladatokkal, tervekkel, gondokkal,  gondolatokkal. Persze, sok dolgot meg kell terveznünk átgondolnunk, tehát szükséges ezt tennünk, ezért csak 8 percre szemléld a gondolataidat, ne fókuszálj a gondolatokra. Aztán minden mehet tovább újult erővel.

 

3. Hogyan működik, hogyan csináld/ne csináld? Figyeld a számítógépedet!

Tehát 8 perc belső csend elegendő, hogy feltöltődj azzal az univerzális erővel, ami ott van bennünk és körülöttünk, csak a gondolatainkból épített elme csapdája miatt nem tudunk vele kapcsolatba kerülni. Valahogy úgy működik mint a számítógéped, melyet lehet alvó üzemmódba helyzeni, ahogy mi is alszunk. De a gond, hogy a programok az alvó üzemmód után ugyanúgy futnak tovább. Egy idő után már annyi felesleges dolog fut az agyunkban, ahogy a számítógépben is, hogy agyunk bár egyre jobban pörög, nem tud az igazi feladatokra koncentrálni. Mindent újra kell indítani. Ki kell kapcsolni a futó folyamatokat és újra elindítani a szükségeseket. És ez sokkal könnyebb, mint gondolnád. Csak egy kis gyakorlás kell hozzá.

Itt a jógameditáción nagyon sok meditációs módszert találsz, még egy külön meditációs kurzust is elvégezhetsz. De ez egy idő után ugyanolyan akadály lehet, ami csak az elménket táplálja és a gondolatokat szaporítja, mert elveszik a lényeg. Pedig a meditáció állapotának elérése nagyon egyszerű. Elegendő annyit tudnod, hogy a Kundalini felébresztését segítő gyakorlat elvégzése után képes leszel nagyon könnyen szemlélni az elmédet, annak mozgását. Ha otthon vagy, elegendő a Kundalinit felemelned, hogy segítse eltávolítani a gondolatokat, majd a figyelmed befelé fordítani. (Ha utcán vagy nyilvános helyen vagy, egy kis gyakorlással, ezt akár a figyelmeddel is elvégezheted.) A kulcsszó: SEGÍTSÉG.

Ezután kezdd el figyelni a gondolataidat, mi az amin éppen az agyad jár. Egy gondolatnál mondhatod azt magadban: Ennek a gondolatnak most ebben a 8 percben nincs jelentősége. Vagy csak simán szemléled a gondolatokat. Ekkor lehet elkezd még több gondolat megjelenni. Ez nem más mint a rengeteg futó program az elménkben. Engedni kell, hogy ezek mind kiürüljenek, lecsendesedjenek, lelassuljanak. Lehet fogod érezni, hogy megy ki a sok gondolat, vele együtt a sok stressz, feszültség is elhagyja az elmédet. Te csak figyeld, engedd el őket, hadd pörögjenek ki. A gondolatok egy idő után ritkábbak lesznek és meg is szűnhetnek. Ez a meditáció állapota.

DE a figyelmet nehéz az elején sokáig fenntartani. Ezért ügyelj rá, hogy csak megközelítőleg 8 percig gyakorold! (Aztán később annyit, amennyi jól esik vagy amennyi időd van) Lazán, minden elvárás nélkül. Utána folytasd a feladataidat. Kis gyakorlással, megtanulhatod, hogyan kapcsolj ki, ürítsd ki az elmédet és frissülj fel 8 perc alatt.

 

4. Mi a megfelelő hely, körülmény, helyzet? – Itt van a kutya elásva?

Ez egy kisebb kritikus pont. Sokan itt buknak el. Viszont a jó hír, hogy ezt csak fel kell ismerni, belátni – ami kis gyakorlással menni is fog – hogy ezen a kis akadályon bármikor túllendülj. Ez az akadály pedig így hangzik: “Ebben a helyzetben nem lehet/képtelenség meditálni” vagy “Ez most akkora probléma, hogy nem tudok meditálni” vagy “á ezt most meg kell oldanom, nem érek rá meditálni”. De ez is csak egy gondolat. Nem kell neki nagy jelentőséget tulajdonítani. Az adott probléma csak a mi elménk számára nagy, valójában csak azért tűnik annyira rémisztőnek, mert akkor és ott nagyon közel van hozzánk és nem látjuk a fától az erdőt. El kell távolodnunk, hogy jobban átlássuk a dolgot. Ehhez pedig a legjobb lehetőség, hogy szemléljük elménket annak mozgását. Tehát a kulcs bármilyen helyzetben: Bármilyen kicsi vagy nagy az adott probléma, gyakorold a szemlélődést 8 percig. Természetesen ez nem fog rögtön menni ott a pillanat hevében, lehet eszedbe sem fog jutni a meditáció. De később eszedbe jut, 8 percig próbáld lecsendesíteni az elmédet és próbálj kikapcsolni, esélyt adni, hogy ezáltal megváltozzon viszonyod, hozzáállásod a körülményekkel kapcsolatban. A kulcsszó: ELSZÁNTSÁG.

 

5. Te nem a probléma vagy, hanem valami sokkal kifinomultabb

Nagyon fontos, hogy tudatában legyünk a meditáció végső céljának. Miért jó, ha leállnak a gondoltaink és közben tudatosak vagyunk? Mert ilyenkor tapasztaljuk meg, hogy mi sokkal többek vagyunk, mint az érzelmeink vagy a gondolataink, amik rabságban tarthatnak minket. Szinte teljesen hatalmába tud keríteni minket a bosszúság, elégedetlenség, aggódás, tervezgetés és rengeteg sok súlyos, stresszkeltő gondolat és az ezzel kapcsolatos, ránk nehezedő, fojtogató érzelem. Ezért is mondhatjuk meditációban: “Én nem vagyok ezek a gondolatok, ezek az érzelem, hanem a tiszta lélek” Kulcsszó: LÉLEK.

Ez nagyon sokat segít, hogy eltávolodjunk a kínzó, sanyargató problémáktól és megtapasztaljuk azt, hogy mi vagyunk:

A tiszta lélek. 

Mindannyian a tiszta lelkek vagyunk, csak beborítja elménket a sok érzelem, gondolat, beidegződés, túlságost tenni akarás, megfelelési kényszer, bűntudat és még sorolhatnám mennyi minden ellenség, ami bennünk vannak. Nem könnyű ebből kikecmeregni, de nem is annyira nehéz, mint gondoljuk.

Ehhez kívánok Boldog Új, Lelket felszabadító 2016-os évet!

Remélem sikerült adnom ehhez egy kis segítséget és lesz mindig 8 perced önmagadra 2016-ban.

Összefoglalva a RESEV:
  1. Rendszeresség: Legyen magadra 8 perced minden nap, amikor elengeded a gondolataidat
  2. Egyszerűség: Ne bonyolítsd túl, ne gondold túl, egyszerűen csak adj magadnak 8 percet a gondolataid lecsendesítésre, kiürítésére.
  3. Segítség: Mindig emeld fel előtte a Kundalinidet! (Akár kézmozdulatokkal, akár figyelemmel)
  4. Elszántság: Ne engedd, hogy az elméd megakadályozzon benne, hogy elvégezd a napi meditációdat! (Nincsenek fontos gondolatok, csak olyanok, melyek az elménket uralják – ha engeded)
  5. Lélek: Legyen benned a tudat, a vágy, hogy megtapasztald azt, hogy te sokkal több vagy mint amit jelenleg gondolsz, érzel, tapasztalsz vagy olvastál. Vagyis te vagy: A TISZTA LÉLEK!

 

 

A következő kis videó szintén abban segít, hogyan tudjuk elengedni a gondolat-nélküli tudatosság állapotát:
(Ugye mennyi mindenre elegendő 8 perc? Többek között arra, hogy megértsük a meditáció lényegét)

 

 

BÚÉK!
Legyen minél több, mély meditációd 2016-ban!

 

Meditációs Péter
peter@jogameditacio.hu

8 thoughts on “8 perc, amin a 2016-os éved múlik?

  1. János

    Ez az utolsó videó annyira a szivemig hatol. Shri Matajinak itt olyan megnyugtató a hangja. Libabőrös az ember tőle.

    1. Meditációs Péter Post author

      Igen, ezért jó Shri Mataji beszédeit nézni, hallgatni, mert nem csak a mentális információt hordozzák, de spirituális szinten is tud minket segíteni. Az igazi tudásra a szívünkön keresztül tudunk szert tenni. “Jól csak a szívével lát az ember” ahogy a kis herceg is mondta.

  2. Erzsi

    Kedves Péter!

    Köszönöm ezt a küldeményt nem is tudod milyen jó kor jött.Már el voltam keseredve,ugyanis
    hetek óta nem tudok meditálni.
    Állandóan azt érzem,hogy beindul egy ellenállás bennem ,ha meditálok.A végén meg belealszom.Köszönöm a segitséget nagyon jókor jött.
    B.U.É.K.
    Üdv.:Erzsimama.

  3. Évi

    Kedves Péter!
    Nagyon köszönöm én is a megküldött leveleket, video-kat és kívánok Nektek Boldog Új Évet!
    Évi

Oszd meg véleményed a témáról, tedd fel kérdésed!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Optionally add an image (JPEG only)

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás