Az Új Jógameditáció

Az Új Jógameditáció

Az Új Jógameditáció

Kedves régi és leendő Olvasónk, Meditáló Társunk!

Vidd magaddal a Jógameditációt bárhová!

2007-ben indultunk el, hogy a meditáció alapjait megismertessük az Érdeklődőkkel. Azóta nagyon sok minden megváltozott. Úgy éreztem egy kis felújítás szükséges a Jógameditáció életében. Több dolgon is szeretnék változtatni. Hogy mik ezek, erről szól ez a rövid kis bejegyzés.

Milyen változásokkal készülünk 2015-ben?
  1. Ne csak a monitorod előtt meditálj! Meditálj a Mobiloddal, bárhol, bármikor! Az egyik legfontosabb, hogy most már nagyon sokan részben vagy teljesen mobilról neteznek. Ezt a trendet nekünk is követni kell. Miért ne lehetne, hogy a telefonodon elvidd kedvenc zenédet, meditációdat egy parkba, plázába, hallgasd vonaton, séta vagy futás közben? Ezt szeretnénk elérhetővé tenni.
  2. Bővíteni szeretnénk a jógameditáció zenei és meditációs kínálatát, hogy még jobban el tudj mélyülni.
  3. Még inkább szeretnénk megjelenni a közösségi oldalakon, hogy még több érdeklődő találjon ránk. Nem titkolt vágyunk, hogy ebben rád is számítunk, kedves olvasó.
  4. Új hírlevél motor beüzemelése vált szükségessé, hogy biztosan megkapd hírleveleinket, meditáció kínálatainkat, megkönnyítve az új érdeklődők feliratkozását.
  5. A kurzust (új nevén Tanoda) még célravezetőbben érhetik el az érdeklődők..
Mivel járulhatsz hozzá, hogy a Jógameditáció még hasznosabb lehessen a számodra?

Írd meg a hozzászólások részbe (vagy a peter@jogameditacio.hu címre), hogy te milyen változásokat látnál szívesen! Ezzel segítve a munkánkat, hogy egy még szebb, használható meditációs portált hozzunk létre.

 

Kellemes meditációt kívánok a továbbiakban is!

Jógameditációs Péter
peter@jogameditacio.hu

55 thoughts on “Az Új Jógameditáció

  1. Godó Ernőné,Erzsi

    Kedves Péter !

    Köszönöm a tájékoztató leveled,örömmel segitek amiben tudok.
    Bár nem tul sokat értek a számitógéphez,azért minden tőlem telhetőt megteszek.
    Szeretettel Erzsimama.

  2. Boros Ágnes

    Sziasztok!
    Nagyon tetszik a változás, kifinomult ízléses, modern technológiának is megfelel, ez külön öröm. 🙂
    Köszönöm üdv. Ági

    1. Meditációs Péter Post author

      Köszönöm Ági! Haladni kell a korral.:) azért ha találsz kiigazítani valót, akkor azt is küldd el!

  3. Vernyik Erzsébet

    Köszönöm az információt,minden újat szívesen fogadok.Nagyon jónak tartom a .módosítást!!Stockholm közelében élek 120km-re .Nagyon hiányzik a hazai közös összejövetel,remélem a nyáron eljutok valamelyikre,addig marad az itthoni meditálás:)

  4. Ircsi

    Szia Péter ! egy-két jobbító észrevétel:

    Hiba csúszott a Megnevezésbe: JÓGA + MEDITACIÓ = az ékezet lemaradt a meditáció szóról

    “Kedves régi és lelendő Olvasónk, Meditáló társunk! ” = nem lelendő > leendő
    ha az Olvasó nagy Ó-val van, akkor a társunk is legyen nagy T-vel

    “Vidd magaddal a Jógameditációt bárhova!” >> ehhez a szöveghez jobb lenne a bárhová, vagyis ékezettel

    “Még inkább szeretnénk megjelenni a közösségi oldalakon, hogy még jobban ránk találjanak az érdeklődők.” >>> javaslat> még több érdeklődő találjon ránk.

    “Új hírlevél motor beüzemelése vált szükségessé, hogy még inkább megkapd a híreinket, meditációinkat, hatékonyabban iratkozhassanak fel az új érdeklődők…” >>> javaslat: hogy biztosan megkapd hírleveleinket, meditáció kínálatainkat, megkönnyítve az új érdeklődők feliratkozását.

    ” A kurzust (új nevén Tanoda) még hatékonyabban tudják elérni az érdeklődők.” >>>> javaslat:
    A kurzust (új nevén Tanoda) még célravezetőbben érhetik el az érdeklődők.

    Üdv.
    Ircsi

    1. Meditációs Péter Post author

      Köszönöm Ircsi! Igyekszem javítani. Megjegyzem, hogy rendszer úgy van beállítva, hogy nem automatikusan jelenik meg a bejegyzés, jóvá kell hagynom. Ez elsősorban a “SPAM robotok” miatt van, akik teleírják a hozzászólásokat reklámmal. Látom kétszer is leírtad a hozzászólásodat, ezért tettem ezt a kis kiegészítést.

    1. Meditációs Péter Post author

      szuper! szívesen. Ez az egyik fontos cél. El fog tartani egy darabig, amíg minden átkerül az új felületre, de a kurzus legalább újra és remélhetőleg még hatékonyabban fog működni.

  5. Ágnes

    Szia Péter!
    Köszönöm, hogy a véleményem kéred. Nekem megfelelő az új portál szerkezete, bár a betűtípus egy árnyalattal lehetne erőteljesebb. További sikeres fejlesztést, kívánok! Várom az új híreket.
    Üdvözlettel: Ágnes

    1. Meditációs Péter Post author

      Ágnes! Milyen betűtípusra gondolsz? Esetleg tudod a nevét is vagy inkább csak általánosságban értetted? Köszönöm

      1. Ágnes

        Arial, esetleg, nekem szürkének tűnik, itt is látható, hogy az ékezetes magánhangzók erősebb tónusúak. Üdvözlettel: Ágnes

  6. Jutka

    Kedves Péter! Végre jelentkeztél! 🙂 Épp a napokban kerestem-kutattam a régi hírleveleket,
    eredménytelenül. Ma aztán megjött a válasz minden – bennem felmerülő – kérdésre.
    Időszerű a változtatás. Ami most látható, az tetszik. Finom, nyugtató színek , jól olvasható betűk.
    Számomra fontos az átláthatóság, olvashatóság, egyszerűség. Ez olyan bizalomkeltő.
    Ami a tartalmat illeti, jó gondolat a zenei , a meditációs kínálat bővítése.
    “A JÓGA + MEDITÁCIÓ” főcímből eszembe jutott valami……
    Manapság annyi helyen olvasható, hallható ez a két szó. Mindenki mást és mást gondol
    ezekről. (most nem a sahaja jógikra gondolok) Nem ártana a jóga, mint fogalom “kibeszélése”.
    Én azt sem tartanám rossznak, ha a különböző irányzatokat egymáshoz viszonyítva megismernénk, miben térnek el ezek egymástól. Nekem például nagyon szimpatikus volt, amikor
    sahaja jógik elfogadták egy másik meditáló csapat meghívását.
    Természetesen mindenből csak annyit és csak úgy, hogy aki idetéved, az kedvet kapjon a cselekvésre. 🙂
    Üdv.:
    Jutka

    1. Meditációs Péter Post author

      Kedves Jutka! Köszönöm, hogy ismét építő javaslattal jelentkezel. Megfogadom. Legyen ez az egyik elkövetkezendő téma.

  7. Endresz Éva

    Kedves Péter!
    Nem sikerül elmentenem a helyes adataimat. A jelentkezések aktívak, ha ezt kitörlöm, hogy kipróbáljam a jelentkezést, utána már nem enged jelentkezni.
    Éva

    1. Meditációs Péter Post author

      Kedves Éva! Most még minden tesztelés alatt van. Ha leiratkozol, elvileg fel tudsz újra iratkozni, de szerintem nem érdemes. Ha mégis megpróbálod és gondod akad, nyugodtan írj és kijavítjuk. Talán érdemes inkább egy másik e-mail címmel megpróbálni jelentkezni, aztán azt kitörölni.

  8. Margo

    Orvendetes valtozasok! Kulonosen orulok a zenei es meditacios kinalat bovitesenek!
    Tovabi jomunkat kivanok!

    1. Meditációs Péter Post author

      Azért ahhoz még egy kis türelmet kérek, de majd a hírlevelekben gondolunk majd erre is.

  9. Könczölné Erzsi

    Nagyon jó ötlet volt a fejlesztés és főleg, hogy telefonon is magunkkal vihetjük a zenéket és a meditációt is. Köszönjük, hogy foglalkoztok a jobbá tételen

  10. Évi

    Szia Péter!
    Köszönöm az értesítést!
    Gratulálok a megújult honlapotokhoz és sok sikert kívánok ehhez is!
    Egyetlen személyes észrevételem lenne: én a világos kék – mustár sárga színösszeállítást inkább egy kicsit vidámabb, élénkebb színre állítanám. (Ez viszont teljesen szubjektív, nyilván csak akkor érdemes vele foglalkoznotok, ha mások is egyetértenek vele:-)
    Üdv:
    Évi

      1. Évi

        Szia Péter,
        több félét is el tudok képzelni:
        – narancs árnyalat (jellemzően a naplementének szokott ilyen árnyalata lenni) kevés feketével
        – azúr kék rózsaszínnel v. mályvaszínnel
        – zöld fehérrel és/vagy napsárgával.
        Gondolom, ezt is majd próbálhatni kell, hogy milyen lesz az összhatás.
        További jó munkát kívánok!
        Évi

  11. Olga

    Kedves Péter!
    Köszönöm az értesitést. Örülök a változásnak és hálás vagyok azér amit kapok töletek. Tudod én nem Magyarországon élek és ez nekem oriási lehetöség az önfejlestés terén. Amugy Erdély az ország(rész) ahol születem és jelenleg Svédországban élek. Közös meditáciokra nincs lehetösegem de én magam gyakorolom. Nekem igy tetszik igy jo ahogy van . Kösznöm , hála érte .
    ûdvözletel Olga

    1. Meditációs Péter Post author

      Kedves Olga! Külön öröm, hogy sok külföldi meditáló csatlakozik az oldalhoz. Nem tudom, próbáltad e az ottani meditálókkal felvenni a kapcsolatot, de ha segít, itt van a központi weboldaluk címe: http://www.sahajayoga.se/. Ha nem, akkor ez az oldal még sokáig itt lesz. 🙂

  12. Kissné Szigetközi Erzsébet

    Kedves Péter!
    Köszönöm az értesítőt. Sikerült a regisztráció, és kihasználtam az alkalmat az új e-mail címem regisztrálására. Remélem azért még megismertek. 🙂 A régi e- mail is működik, csak bizonytalan.
    Örömmel üdvözlök minden újdonságot. Bízom benne, hogy hamarosan újra sok levelet kapok tőletek, mert azt jelenti majd, hogy kész, és sikeres a változás. Addig is jó munkát, jó egészséget kívánok mindannyiótoknak. Ami eddig megvan az tetszik, jól áttekinthetőek a bejegyzések.
    Üdvözlettel:
    Betka

    1. Meditációs Péter Post author

      Kedves Betka! Köszönöm a kedves szavakat. Igen, ez a másik fontos cél, hogy újra, minél több érdeklődőhöz eljussanak a hírlevelek.

  13. Kassai József

    Kedves Péter !
    Köszönöm én is az értesítőt. Egy biztos, a változás. Szokták mondani és ez így van. Nekem is tetszik az új oldal, tetszett az előző is.Tartalmilag is biztosan megmarad a tiszta tudáson alapuló kristálytiszta elmélet.
    Kívánok jó munkát és egészséget kedves mindannyiótoknak .
    Üdvözlettel: Józsi

  14. Bárdos Emese

    Kedves Péter!

    Köszönöm az értesítést, örömmel olvasom ezentúl is mindazt amit megosztasz velünk.
    Hasznos ötlet a korral való haladás, az újítás, ami lehetővé teszi könnyebben és hatékonyabban terjeszteni és alkalmazni a szahadzsa jóga tanításait, a meditáció fontosságát.
    Szemináriumokra és kurzusokra nem fogok benevezni mivel Kolozsvárol élek, az internetes üzeneteket azonban ezentúl is szívesen fogadom és előre is köszönöm.

    Szeretettel, Emese

    1. Meditációs Péter Post author

      Kedves Emese! Köszönöm. Pont ezért (is) van ez a weboldal, hogy ahova nem tudunk eljutni, ott is élvezhessék a Sahaja Jóga áldásait. 🙂

  15. Irina

    Kedves Péter!
    Köszönöm jelentkezésed, és a lehetőséget, meditációs alapjaim fejlesztésére. Áldást tevékenységedre!!! Mindnyájunknak kellemes elmélyülést, a betegséggel küzdőknek mihamarabbi gyógyulást! ☺
    Sajnos az ajándékokat nem tudtam letölteni, mert nem működik a PC, ill. Mobil választási lehetőség.
    Szeretettel,
    Sonkolya Irén

    1. Meditációs Péter Post author

      Kedves Irén! Köszönöm a Jókívánságokat! Emailben elküldöm az ajándékokat.

  16. Neubauer Valéria

    Kedves Péter!
    Nagyon örülök a fejlődéseteknek, erőt egészséget kívànok a tovàbbi munkàtokhoz! Bàr én még nem tudtam megvalósítani a Kurzuson való részvételt,nekem ez a kifelyezés jobban tetszik mint a Tanoda.
    A szinek lehetnének erőteljesebbek, (nekem főleg a piros hiànyzik),de a betűk szine is lehetne sötétebb. Valóban érdemes lenne foglalkozni azzal hogy “ez” nem egy “àtlagos” Meditàció.
    Köszönöm a lehetőséget! Sok sikert kívànok!
    Valéria

    1. Meditációs Péter Post author

      Kedves Valérai! Köszönöm az építő javaslatokat. Most adtál egy ötletet, hogy akár 2-3 kinézetet is csinálni és elküldeni, mit szóltok hozzá. Én sem vagyok vele teljesen elégedett a mostani színekkel, kinézettel, lehetne benne picit több élet. Ez most egy ideiglenes kinézet, ami még fog változni, de a legfontosabb a kurzus/tanoda (még ez is változhat:) újbóli elindulása volt. Rendben, fogunk foglalkozni a jóga/meditáció témával is.

  17. Dóri

    Kedves Péter!

    Épp a napokban néztem a jógameditációs hírleveleket, mert annyira régen jött a legutolsó, már azt hittem, kipottyantam a listából 🙂 Most látom, hogy érdemes volt várni. Igazán szép lett az új honlap, köszönjük Neked!

    Üdvözlettel Dóri

    1. Meditációs Péter Post author

      Kedves Dóri! Köszönöm, nagyon kedves vagy. Igyekszem. Remélem nem minél többen elégedettek lesznek. 🙂

  18. Bencze Erika

    Szia Péter, éppen tegnap gondoltam rá, hogy milyen régen jelentkeztél. Nekem nagyon tetszik ez az új külső is. Mindig örömmel várom a leveleket, mert rengeteg információt megtudhatok. Nekem annyi javaslatom lenne, hogy ha megoldható, tegyetek fel magyar feliratú beszédeket Shry Mataji-tól. Gondolom ennek mások is örülnének, akik mint én is, nem beszélnek idegen nyelvet. Mindig nagyon megörülök, ha olyan beszédet találok amit még nem néztem meg ……vagy ezerszer 🙂 Üdvözlettel , Erika

    1. Meditációs Péter Post author

      Köszönöm Erika a javaslatot. Hamarosan jön egy Shri Buddháról szóló bejegyzés és a kapcsolódó Shri Mataji videó.

  19. Gabi

    Kedves Péter!
    Húú új jógameditáció ez igen , a változás meglepett:)))Biztos sok munka van benne.
    Bár a régi nagyon szép,és kedvcsináló ,de az újítás mindig jól ,frissítőleg hat,hogy a keresőknek még több örömük legyen benne.,meg a technikai rész miatt is.

    Én megmondom őszintén imádtam a régi oldalt és többször meditáltam a zenékre,ami igazán feltöltött ,és jó közérzetet adott.,remélem megmarad :))))

    Kicsit élénkebb színt, a zöldet tudnám elképzelni talán,vagy a narancssárgát ,kicsit szomorúnak érzem a jelenlegi színeket.
    Olyan képeket,ahol a természetben lehet meditálókat látni.,talán jó lenne még ..

    Sok sikert kívánok a további munkához!!!!!

    1. Meditációs Péter Post author

      Kedves Gabi! Köszönöm a javaslatokat. Most már belátom, nem szerencsések ezek a színek. Mindenképp javítunk rajta. 🙂

  20. margit

    Kedves Péter!
    Gratulálok nagyon tetszik ,és sok sikert kívánok.
    Feltünően hosszú volt a kihagyás aminek nem tudtam az okát.
    Mindig örömmel fogadom a leveleket,és nagyon köszönöm .
    Üdvözlettel ,.Margit

    1. Meditációs Péter Post author

      Kedves Margit! Köszönöm. Hamarosan érkeznek a levelek/hírek/érdekességek.

  21. Kapitány Renáta

    Kedves Péter!

    Köszönöm a bizalmat! Csak most értem ide hogy mailt olvassak de ezt már telefonról teszem.
    Nagyon tetszik a változás, most még nem tudok észrevételt tenni. Minden szép és jó!

  22. Nagyne Zsuzsa

    Kedves Peter !Koszonom a tajekosztatast , orommel veszem tudomasul a valtozest es varom a tovabi hirleveleket Tolletek .Udv Zsuzsa Hodmezovasarhelyrol

  23. Huszár Icus

    Kedves Péter!

    Köszönöm a tájékoztatást!! Minden energiámmal azon vagyok, hogy részt vegyek a meditációkon. Sajnos a munkám miatt én össze-vissza élek, ( Kardiológia ) így nem biztos, hogy akkor és ott és abban az időben tudom látni, nézni, elvágezni amit akkor és ott és abban a pillanatban kéne, de kb. 1 év múlva már nem is kell 1 év, a nyugdijasok táborát fogom gyarapítani.( 40 év munkaviszony ). Akkor viszont remélem teljes körű ” tagja ” lehetek a csapatnak. Addig viszont csak hébe-hóba, sajnos !!! ——, de mindent megteszek , hogy követni tudjalak!! Köszönöm ! Szép napot Neked és mindenkinek aki olvassa !!! Icus

  24. Tóth Nelli

    Kedves Péter!Köszönöm az értesitést.örömmel fogadom ujra a meditaciókat.Szeretettel Nelli

  25. Harkainé Marika

    Kedves Péter!Köszönöm az új értesitést,már hiányzott a JÓGA MEDITÁCIÓ! Rám fér megint a gyakorlás! Űdv Mindenkinek Marika!

Oszd meg véleményed a témáról, tedd fel kérdésed!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Optionally add an image (JPEG only)

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás