Hogyan folytasd ott, ahol Buddha abbahagyta?

Hogyan folytasd ott, ahol Buddha abbahagyta?

Hogyan folytasd ott, ahol Buddha abbahagyta?

Ha Buddha onnan indulhatott volna, ahonnan te, rögtön azzal kezdhette volna, hogy megvilágosodik?

Meredek gondolat igaz? Instant (azonnal, mint a kakaópor) Nirvána. De szép is lenne. Gondolj bele, hogy ha Buddha idejében valaki az egyik földrészről szeretett volna eljutni a másikig, hónapokig kellett utaznia, sőt lehet az életével kellett fizetnie ezért a merész próbálkozásáért. Ma ez mindössze néhány óra. Felgyorsult a világ. Ami régen lehetetlennek tűnt ma pillanatok alatt megvalósítható. Pld. bármit, pillanatok alatt megtalálhatunk az internet segítségével és néhány nap múlva meg is kaphatjuk. Vajon ugyanez igaz a megvilágosodára is? Amihez Buddhának hosszú évek kellettek, azt ma bárki pillanatok alatt elérheti? Szép gondolat, de mielőtt a megvalósítás módján elkezdenénk törni a fejünket, kerüljünk el egy hatalmas buktatót. Erre a buktatóra Shri Mataji világít rá egyik beszédében:

***

’Nem tudom hányan olvastatok Buddha  életéről, és arról hogyan érte el végül a megvilágosodást. Nem tudom valójában hányan láttatok buddhistákat, vagy találkoztatok olyanokkal, akik magukat annak hívják. De mint minden vallásban, mivel egyikőjük sem kapta meg az önmegvalósulását, mindannyian elvesztek a fundamentalizmus egy formájában. Ezért van az, hogy mindannyian a valláson belül saját stílust hoztak létre, még Laoce Tao-járól és Viditama Zenjéről is elmondhatjuk, hogy mind egy tőről fakadnak.

Meg kell értenünk hogyan ébredt fel benne először az érzés, hogy valamit keresnie kell, ami az emberi életen túlmutat, amikor annyira elégedettek vagyunk mindennel, amink van. Mert ő egy király fia volt, gyönyörű feleséggel, fiúgyermekkel, és természetes, hogy bárki az Ő helyében elégedett lenne. De egy nap látott egy nagyon beteg embert, egy koldust, és egy halottat is, akit mindenki siratott. Nem értette honnan jött ez a szenvedés, és hogy mi szükség van rá. Feladta tehát családját, a jólétet, mindent és elment, hogy az igazságot keresse, ahogy közületek sokan tették. El is veszhetett volna, mert elolvasta az összes Upanishádot, és minden olyan elérhető könyvet, ami az igazságról szólt. De azoktól nem kaphatott semmit. Teljesen sanyasa (lemondó) életmódot folytatott, az élelemre, a szórakozásra vonatkozóan. Mindent feladott. És legvégül, egy fügefa alatt feküdt, amikor az Adi Shakti egyszer csak megadta neki az önmegvalósulást, mert annyira igaz volt, és mert egy különleges helyre lett kijelölve a Viratában. Amit el kellett érnie.

Természetesen nem kell az előző életeiről beszélnem, sokszor beszéltem már arról, hogy mi volt előző életeiben és hogyan érte el saját maga a megvilágosodását. Azt kell megértenünk az életéből, hogy felfedezte, megtudta, hogy az igény, a vágy az ami minden nyomorúság oka. De nem tudta, mi az igaz igény, a tiszta igény, a tiszta vágy. Ezért nem tudta elmondani az embereknek, hogy a megvilágosodáshoz a Kundalinin keresztül kell eljutniuk. Mivel nagyon aszkétikus életet élt, az vált a buddhisták törvényévé.’ (Shri Buddha puja 1992.05.31.Shudy Camps, Anglia)

***

A megoldás, hogy nem kell aszkétává, szanjaszivá válni? Mit is kell akkor pontosan tenni?
Így van. Nem kell lemondó életet élni, sanyargatni magunkat, hiszen azt Shri Buddha már végigjárta számunkra. Bennünk van a lehetőség, ami megadhatja nekünk a megvilágosodást, vagy ahogy mi mondjuk az önmegvalósulást. Az Önvaló felismerése az első lépés, amit a Kundalini felébresztése indít el bennünk, majd a meditáció segítségével egyre inkább megismerhetjük az Önvalót és azzá válhatunk. Te is elindultál már ezen az úton. Sokan elindultak, mindenki a maga tempójában. Mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy ebben a különleges korban, melyet Vízöntő kornak is nevezünk, mindenki elérhesse a megvilágosodást. Persze az elme először lehet, hogy reagál. Ilyenkor csak mondjuk magunkban a következő, örömteli, mindent felszabadító mantrát (mellékelt videó), melynek az első sora így szól:

 

Buddham Sharanam Gachhami

(Átadom magam a saját Isteniségemnek/megvilágosodásomnak)

 

 


Ha tetszett. látogasd meg az együttest a facebookon!

 

Érdekel, hogyan folytatódik Shri Mataji beszéde Shri Buddháról? Ha igen, írd meg ide a hozzászólásokba!

Buddham Sharanam Gachhami

Jógameditációs Péter
peter@jogameditacio.hu

35 thoughts on “Hogyan folytasd ott, ahol Buddha abbahagyta?

  1. Lisztes Eva

    Kedves Peter!

    Igen, erdekel a tovabbi tortenet.Legy szives keldd el!Elore is koszonom!

    Szeretettel:Eva

  2. Godó Ernőné,Erzsi

    Engem érdekel,hogyan folytatódik Shri Mataji beszéde,Shri Buddháról.
    Szeretettel Erzsimama.

  3. Imre

    Szia Péter!
    Engem is érdekel,hogyan folytatódik Shri Mataji beszéde,Shri Buddháról.
    Várom a folytatást.
    Köszönettel Imre.

  4. Gyimesiné Sepsi Erika

    Kedves Péter!
    Szeretném tovább olvasni a történetet.
    Légyszíves küld el.
    Előre is köszönöm!
    Erika

  5. Ani

    Kedves Péter!
    Nagyon örülök a hírlevélnek és az új oldalnak. A jógameditációs kurzusnak köszönhetően elindultam egy úton. Mindenre kíváncsi vagyok, amit megosztásra érdemesnek találtok…Szeretettel

  6. toldi rita

    Kedves P! Kérlek tedd szàmomra nyilvánvalóvá a folytatást, szeretnék tanulni belőle….köszömöm előte is… Panni mediator

  7. Tüskés Melinda

    Péter kedves – engem is nagyon érdekel a folytatás, kérlek küldd el. Köszönettel: Melinda

  8. Kapitány Renáta

    Kedves Péter!

    Nagyon érdekel Shri Mataji teljes beszéde Buddháról.
    Még szeretném kérni a tanodát is. Próbáltam rá jelentkezni, azt írta már regisztrálva vagyok.
    Köszönöm!

Oszd meg véleményed a témáról, tedd fel kérdésed!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Optionally add an image (JPEG only)

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás