Meditációs szelfi játék 3 2 1 … indul

Meditációs szelfi játék 3 2 1 … indul

Meditációs szelfi játék 3 2 1 … indul

Attila a szelfi játékon csak poénból indult, de a meditáció és a lábáztatás a szenvedélyévé vált.

Ismerd meg Attila, a tavalyi meditációs szelfi játék nyertesének történetét, hogy milyen változást hozott életébe a meditáció és lábáztatás.

 

meditációs szelfi

 

Emlékszel még a tavalyi meditációs/lábáztatós szelfi játékunkra?

Tavalyi nyereményjátékunkat újítjuk most fel. Kedvcsinálónak jöjjön itt Attila története a meditációval és a lábáztatással. Attilát még tavaly ismertem meg, a József Attila Művelődési házban tartott tanfolyamunkon. Közben Attila kedvenc időtöltése a meditáció lett, ahogy nekem is. Lehet nem véletlen, de Atillával szomszédok vagyunk, én Dunakeszin, Ő pedig Gödön lakik.  (El is határoztuk, hogy Gödön közösen indítunk meditációs tanfolyamot most ősztől.)

Sőt! Mindketten “fanatikus” lábáztatók vagyunk. Így nagy kedvvel hódolunk második kedvenc időtöltésünknek a lábáztatásnak, amit egy kis bringázással szoktunk egybe kötni. Természetesen a lábáztatás a szabadban a legjobb, a Dunában pedig egészen kiváló most a nyári nagy melegben. Így esett meg, hogy a mostani hétvégén is kilátogattunk a Duna-partra, amit a fenti képek is tanúsítanak. A szertartáshoz a feleségem, Sangita – aki segített a fenti képek elkészítésében – is csatlakozott.

 

 

Következzen egy kis beszámoló Attillától a lábáztatással kapcsolatban

1,5 éve kezdtem el SAHAJA jógával foglalkozni.

Azóta működik bennem ez az eddig rejtett erő, amit a Sahaja Jógában „Kundalini”-nek hívnak, és azóta rendszeresen kikapcsolok a hétköznapi pörgésből.

A Kundalini energia segítségével meditációs állapotba tudok kerülni. Erről az állapotról nem nagyon tudok írni, nyilván ez mindenkinek más, nekem olyasmi, mintha akkor élném a valódi létemet. 🙂 És ez persze visszahat a nem-meditációs állapotban töltött életemre is. Mit mondhatnék erről? Nagyon finom, mégis átütő változások.

A meditáció eléréséhez nagy segítség a lábáztatás „szertartása”. Eleinte nem gondoltam, hogy ez ennyire megkönnyíti a meditációt, de amikor kipróbáltam, utána rendszeresen még a munkahelyemen is áztattam lábat, ebédidőben.

A SAHAJA jógában az a klassz, hogy semmit nem kell elhinnem, csak amit tapasztalok. Na ezt megtapasztaltam, és ma sem hagynám ki, szinte érezhető, hogy távozik belőlem a feszültség, és a felgyülemlett akadályok egy-egy lábáztatás után.

Mindenkinek csak ajánlani tudom, én azóta is rendszeresen gyakorlom, napi szinten, és még az alvásproblémáim is megoldódtak.

A selfie játékon csak poénból indultam, de azért jó volt, hogy nyertem egy szép indiai zenés CD-t.

Ja, és nagyon jó élő vízben áztatni lábat, ezt hétvégenként rendszeresen gyakorlom a barátaimmal, biciklizés közben a Dunaparton.

Ez a kép is ott készült…

 

Hasonló élményeket szeretnél átélni? Akkor ezt a tuti eseményt ki ne hagyd!

Most ősszel rendezünk egy meditációs fesztivált két helyszínen is. Hatalmas élmény egy ilyen esemény, nagyon klassz meditációs tapasztalatokat lehet gyűjteni és nagyon örömteli tud lenni. Összekapcsol minket a meditáció és a zene pedig az örömet közvetíti azzal, hogy megnyitja a szívet, a szív csakrát. Ha tudsz, gyere el, mi ott leszünk. Oké! Elég a promóból, vissza a témához!

 

Miért vegyél részt a játékban?

Talán egy kicsit gyanús lehet, hogy Attila nyerte a tavalyi CD-t. Persze nyerhette volna más is, de túl nagy részvétel nem volt a tavalyi játékban. Így most rajtad a sor. Nevezz be a játékban. A nyereményjáték részleteit meg találod tavalyi hírlevelünkben.

Ahogyan tavaly is, nem a nyeremény értéke volt a lényeg, ami miatt érdemes volt elindulni. A cél az volt, hogy a lábáztatást népszerűsítsük. A lábáztatás mindig, minden helyzetben segít, ha fáradtak vagyunk, felfrissít, ha stresszesek, akkor megnyugtat, ha betegek, akkor enyhülést vagy teljes gyógyulást hoz. A lábáztatás a legolcsóbb, legegyszerűbb feltöltő és tisztító módszer, amit bárki, bármikor alkalmazhat. Tarts velünk, népszerűsítsd velünk te is ezt a módszert, amitől a meditációd és tisztább és mélyebb lesz.

Milyen képet készíts?

Bármilyen lehet, a saját kreativitásodra van bízva. Itt egy remek példa, amit Peti, harmadik lábáztató barátunk készített:

meditációs szelfi

Ismétlésképpen: Hogyan vehetsz részt a játékban?

  1. Menj ki a természetbe, valamelyik vízpartra!
  2. Áztass lábat!
  3. Közben készíts selfie-t magadról, hogy valamilyen módon látszódjon, benne voltál a vízben és éppen lábat áztatsz.
  4. Töltsd fel ide a hozzászólások részbe! A hozzászólás alján van ez a kis gomb, itt tudsz feltölteni képet (jpg legyen!).file-feltoltes
  5. Írj hozzá pár sort, hogy hol, merre jártatok, hol áztattatok lábat!

Feltöltési határidő: 2016 szeptember 1.

Ennyit kell tenned. (Pls. ne hagyd, hogy megint Attila nyerjen! Biztos, hogy megint indulni fog:)

A feltöltők között kisorsoljuk a következő, tavalyról megmaradt ajándék CD-t:

 

CD-nyeremeny1

 

Kellemes lábáztatást és fotózást!
És ne feledd! Nem a nyereményért csináljuk. Ez csak egy kis játék, hogy minél több nyitott keresőt bevonjunk ebbe a nagyszerű dologba.

Meditációs Péter
peter@jogameditacio.hu

 

ui: Az esti lábáztatáshoz kifejezetten jó a következő dal a One Tree előadásában, akik szintén ott lesznek a Belső Béke meditációs fesztiválon. Jelentkezz most!

10 thoughts on “Meditációs szelfi játék 3 2 1 … indul

  1. Emese

    Sziasztok!

    Életem első “tengerben áztatós” élményét osztom most meg Veletek. 🙂 Csodálatos érzés. Sokkal erőteljesebb, mint az otthoni lábáztatás. Ajánlom mindenkinek, aki teheti, próbálja ki a természetben is, ne csak otthon. Felemelő élmény.

    Szeretettel: Emese

  2. Gabi

    Zöldeskék vizében
    a lábam áztatom végre.
    De ezt még tetézem,
    így hát nem vagyok tétlen,
    elmerülök a hullámok hegyében.

    Balcsiban Isteni a lábázti ,semmiképp ne hagyd ki:))))

  3. Dóri

    Hohó hát ebből én se maradhatok ki ?
    A lábázti helyszíne: Ulla folyó Galíciában (Sp.o.), Santiago közelében
    ? Dóri

  4. Radányi Virág

    Még nem is volt ez a nyereményjáték, amikor ezt a szelfit készítettem lábáztatás közben. A helyszín: Jordán folyó, Yardenit, Izrael

  5. Katona-Zapletál Márti

    Lábáztatás – Gmunden, Traunsee – 2016. augusztus
    Kinga és én. Háttérben, a lépcsőn ülve meditál Fritz, egy osztrák jógi. Elmondásuk szerint ezen a lépcsőn ment le Shri Mataji a tóhoz.

  6. Katona-Zapletál Márti

    A játékra Boros Ági hívta fel a figyelmemet. Még júliusban elkészítettük a “képanyagot”. Cabellában.

Oszd meg véleményed a témáról, tedd fel kérdésed!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Optionally add an image (JPEG only)

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás