Jézus ajándéka Húsvétra: Feltámadás és Hit

Jézus ajándéka Húsvétra: Feltámadás és Hit

Jézus ajándéka Húsvétra: Feltámadás és Hit

Húsvét jó alkalom, hogy emlékezzünk a feltámadásra és a hitre, amit Jézus adott nekünk.

Természetesen Jézustól még nagyon sok mindent kaptunk. Most a teljesség igénye nélkül, emlékezzünk Jézusra, Shri Mataji tanításai alapján!

 

Nagyon fontos dolog a Sahaja jógik számára, hogy megértsék a föltámadás nagyszerű eseményét, mellyel Krisztus rámutatott arra, hogy a Lélek nem hal meg. Ő az Omkara volt, Ő a Logosz volt, Ő a Lélek volt, és ezért volt képes a vízen járni.

 

Az Ő inkarnációja igen jelentőségteljes volt, és rendkívül fontos a fölemelkedésünk szempontjából. Ha Krisztus nem támadott volna föl, mi sem emelkedhettünk volna föl. Ez tehát egy igen nagy adomány.

 

Krisztus föltámadása egyértelműen látszik most az életetekben: mik voltatok korábban, és mik vagytok most. Ez egy nagy változás, jelentős különbség, hatalmas átalakulás. Krisztus föláldozta Önmagát a kereszten, és az Ő csodálatos föltámadása megteremtette számunkra az utat, hogy eljuthassunk ebbe az új, átalakult állapotba. Ez az állapot mást jelent az emberek esetében, és mást Krisztuséban. Krisztus maga volt a szentség, a tisztaság. Az Ő föltámadása tehát mondhatni nem más, mint egy fizikai történés, mivel neki nem volt szüksége átalakulásra, neki nem kellett keresztülmennie semmiféle megtisztuláson. De ami az Ő esetében történt, hogy föltámadt a halottaiból, szimbolizálja az emberek életét, mely spiritualitás nélkül egy halott állapot, mivel mindent úgy tesznek, hogy fogalmuk sincs az egészről, a valóságról, az abszolút igazságról.

 

Ami Krisztust illeti, természetesen Ő mindent tudott, Ő tehát biztos volt a dolgában. Sosem bosszankodott, sosem kételkedett, eltökéltsége sosem rendült meg. Tudta, hogy Ő Isten Fia, tény, hogy nagyon jól tudta ezt. Sosem kérdőjelezte ezt meg, sosem kételkedett benne, sosem. Ez így van. Ezért mondom, hogy neki sziklaszilárd talaj volt a lába alatt, míg a többi embernek, még a Sahaja jógiknak is, át kell alakulniuk olyanná, mint Krisztus, már ami a hitet illeti. Meg kell értenünk, mi ez a hit. Ez egy megvilágosodott hit. Krisztus felvállalta a keresztrefeszítést, mindenféle dolgot felvállalt azért, mert tudta, hogy ez az egész csak egy színjáték, és Ő csak ezt a színdarabot játssza el, és nem érezte nehezen elviselhetőnek, semmi sem számított, csak az, hogy Ő föltámadt a halottaiból. Eljátszotta ezt a drámát. Számára ez nem volt egy súlyos dolog. Látta, ahogy az emberek csúfot űznek belőle, kigúnyolják. A szíve mélyén tudta: “Ezek az emberek, akik kigúnyolnak, nem tudják, ki vagyok.” De ugyanakkor Ő volt a hit megtestesülése: az önmagában való hité, és a mindent átható erőben való hité. Ez sosem hagy cserben, de ehhez feltétlen hittel kell rendelkeznetek. Tegyük föl, van egy illető, akiben feltétlenül hiszek, természetesen rá fogom bízni az összes munkát, rá fogok mindent bízni, nála lesznek a kulcsok, a pénz, sosem kételkedek egy ilyen személyben. Ugyanilyen módon, ha hisztek önmagatokban, ha hisztek a Sahaja jógában, ahol megalapozódtatok, meg fogtok lepődni, hogyan fordulnak jóra a dolgok, hogyan válik könnyebbé az életetek, és érezni fogjátok, hogy sziklaszilárd talajon álltok. Nem lesznek kétségeitek, nem lesznek problémáitok, nem fogtok betegségekkel küzdeni. Ez tehát egy ilyen állapot, – csakis a hitetek eredményeként.

 

Az idézetek Shri Mataji 1993-as, húsvéti beszédéből valók, melyet Olaszországban tartott.

 

* * * * * * * * * * * * * * * *

 

Krisztus megmentett minket, amiről van egy nagyon szép dal.

A szövege így hangzik:

“A szeretet formát öltött a földön
Elmém megtelt örömmel
Ez a szeretet elterjedt a világban

Krisztus Urunkat örök gyermeknek látom
Amikor az egész világ a bűnökben fuldoklik
Az új Isteni forma megszületett a földön
Elmém megtelt örömmel
Ez a szeretet elterjedt a világban

Szeretet megtestesülése, miközben minket ringatsz a bölcsőben
Felajánlom magamat, ahogy hangod az én hangomon keresztül megnyílvánul
Mindent felajánlok a Te Lotusz Lábaid elött
Elmém megtelt örömmel
Ez a szeretet elterjedt a világban”

Ide kattintva tudod meghallgatni

 

* * * * * * * * * * * * * * * *

Emlékeztető:
Meditációs tanfolyam Budapesten

* * * * * * * * * * * * * * * *

 

Kellemes Húsvéti Ünnepet Kívánok!

Meditációs Péter
peter@jogameditacio.hu

One thought on “Jézus ajándéka Húsvétra: Feltámadás és Hit

  1. Endrész Antalné

    köszönöm neked Péter a hitről való megerősítést.Csodálatos dolgok történnek velem mióta megismertelek benneteket ,és ti általatok meg ismerhettem .Shri Mataji anyát.A meditáció élménye mindig új dolgokat hoz ki belőlem és körülöttem.Egy szóval,minden szinten nagy változáson megyek keresztül amit sok ember lát és érzékel, de nem tudja hogyan,működik ez bennem s csak csodálkoznak.Mindent köszönök nektek és Shri Mataji Anyának .Üdvözlettel,Magdolna.

Oszd meg véleményed a témáról, tedd fel kérdésed!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Optionally add an image (JPEG only)

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás